2013 – Fészek Mikulás Visegrádon

2013. dec. 6-7-8 Visegrád Hotel – Fészek Mikulás Visegrádon

A Visegrád Hotel nagyon igényes szálloda jó az elrendezése is. A találkozón nagyon sokan összegyűltünk, sok-sok régi és új tagja az Alapítványnak. Pénteken este összerázó bowling partit tartottunk gyerekek és felnőttek részvételével, néhányan a kávézóban iszogattak és beszélgettek, több gyerek biliárdozott vagy kézművesedett. Este a kávézóban beszélgettünk, szinte az egészet elfoglaltuk, asztalokat toltunk össze, egyre nagyobb kört alkottunk, igen jól szórakoztunk!

Szombaton délelőtt kirándultunk, néhányan ott maradtak a szálloda wellness részlegében pancsolni. Délután pihentünk, és este jött a Mikulás a gyerekekhez. Lovas kocsival mentünk át a Művészetek Házához. A hotel meglepett minket, mivel a Meseterségek udvarában a Múzsák kútjából bor folyt, melyből szabadon fogyaszthattunk, míg a gyerekek középkori ruhákat öltöttek és íjászkodhattak. Később a Mikulás minden gyermeknek átadta az ajándékcsomagot.

Este díjkiosztó ünnepség keretében a „Várjuk a Mikulást!” rajzpályázat minden egyes kategóriájának győztesét megköszöntöttük, tortával ünnepeltünk. Szokásunkhoz híven, minden gyerek egy külön kategóriát képviselt, így egy csomó első helyezettet tudtunk megünnepelni.

Vasárnap délelőtt megint kirándultunk, pancsoltunk, egészen délutánig maradtunk!