Találkozás a vérszerinti szülőkkel – megérkezett a baba

„Azt mondták, azt javasolták, hogy jobb, ha az ember a legrosszabbra készül fel. Szóval elképzeli a rémálmaiban felbukkanó nőt, férfit – nem szeretem azt a szót itt, hogy anyát, apát , akivel majd találkozni fog, és akkor már nem érheti meglepetésként a valóságos találkozó. A mi esetünkben is így történt. Amikor az első találkozó napján száguldottunk az autópályán, a párommal mindketten elképzeltük a számunkra legrosszabbat. Azt hiszem, már mi ketten sem pont ugyanattól tartottunk, a valóságos kép mégis egy harmadik volt. Ami egyébként önmagában elég borzasztóan hatott, de mégsem a legrosszabb volt. Amikor pedig a babánkat megpillantottuk, az egész valahogy háttérbe szorult. Csak annyi maradt meg bennem, hogy ezekkel az emberekkel gyorsan és zökkenőmentesen minél gyorsabban bonyolítsuk le a senkinek nem kellemes adminisztrációt. Így addig együtt kell működnünk, még akkor is, ha szinte két külön világból érkeztünk. De ez az érzés a gyerektől, a babától már teljesen elvált. Amikor a babára ránéztem, megfogtam, igazából már nem éreztem semmi más kapcsolatot közte és a köztük. Csak azért izgultam, hogy nehogy az utolsó percben, az aláírás előtt meggondolják magukat. Amikor pedig ezen is túl voltunk, akkor már csak egy dolog miatt igyekeztem őket – titokban méregetve – „lefényképezni” magamban. Ha egyszer a gyerek megkérdezi, hogy de mégis, hogyan néztek ki, akkor valamit legalább tudjak mondani. Semmi másért.”

„Végre csöngött a telefon, az Alapítvány hívott. Született egy kisbaba, egészséges, minden rendben van vele. Tudtam, hogy őrá vártunk, ő a mi gyerekünk. Másnap mehettünk le találkozni. Alig tudtam aludni. A kórházban láttuk meg a vérszerinti anyát a folyosón. Zavart és összetört volt, sírdogált, de már meghozta döntését. Nem tudtunk neki mit mondani. Ő most szült, lemond a babájáról, én meg nagyon boldog vagyok, mert megszületett a kisbabánk. Mit mondhatnék neki? Legszívesebben megköszöntem volna, de ezt mégsem illik. Végül egyeztettünk a gyerek nevével kapcsolatban, megnyugtató volt, hogy közösen találtunk nevet a kicsinek. Az igazi meglepetés az apa volt, akivel csak másnap a gyámhivatal előtt találkoztunk. Egy egészen jóvágású férfi volt, persze életkörülményei meglátszottak rajta. A baba pedig egyszerűen gyönyörű volt, és idővel csak egyre szebb!”