Velencei Fészek Nyár – 2015.06.18. (cs) -21. (v)

Visszajelzések:

“Csak azért írok, hogy megköszönjem a lehetőséget, hogy részt vehettünk a hétvégi programotokban. Nagyon klasszul meg volt szervezve minden, őszinte elismerésem a szervező(k)nek! Jól éreztük magunkat!”

“Nagyon köszönjük a szervezést. Szuper helyet találtatok, és nagyon jól éreztem magam köztetek.”

“Csak azért írok, hogy megköszönjük a remek szervezésű találkozót. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt együtt lenni.”

Mi – szervezők – is nagyon jól éreztük magunkat!

Kis visszaemlékezés:

Ez a találkozó azért is különleges volt, mert több olyan baráti család is részt vett, akik nem örökbefogadók. Hogy mennyire nem látszik, hogy ki vér szerinti és ki örökbefogadott, az itt derült ki igazán. Egy várakozóval folytatott beszélgetés során egy vér szerinti gyönyörű gyermekre megjegyezte, hogy ilyen szép cigánygyereket szívesen elfogadna ő is. A szülő eltűnődött, majd megjegyezte, hogy még sosem gondolt gyermekére úgy, mint cigány gyermekre.

A Hotel Juventus Velence a Velencei tó partján fekvő szálloda, belső medencés, saját stéges, 40 szobás. A Fészekalapítvány részére az egész szállodát lefoglaltuk. A négy nap alatt rengeteg program volt. A Pákozdi Arborétumban találkoztunk, aztán volt “medencés őrjöngés” a gyerekeknek a hotelban. Pénteken kicsik és nagyok is kaptak kiképzést a katonai emlékparkban. Szombaton sajnos a kenutúra viharjelzés miatt elmaradt, de addigra már olyan fáradtak voltunk, hogy jólesett csak úgy lenni a hotelban. Búfelejtőnek érkezett egy ugrálóvár, a hotel teraszán rögtönöztünk egy kézműves foglalkozást, apák napi meglepetés készítést és gyurmázást, és ejtőztünk a medencében. Este minidizsiztünk, a kicsik nagyon ropták, de anyukák és apukák is beleadtak mindent. Az utolsó nap még körbebicikliztük a tavat, közben fagyiztunk.

A szállóban nagyon jókat ettünk, mindhárom este nagy beszélgetések voltak. Három kérdéskört beszéltünk át:

1. Történt-e olyan esemény, amikor az örökbefogadás miatt hátrányos megkülönböztetés ért minket?

Óvodás, Iskolás felvételik, óvónők, tanárok reakciója, hivatali ügyintézés és anamnézis felvételek merültek fel. Sok jó tanácsot kaptunk és adtunk egymásnak.

2. Mit tegyünk, ha a gyerek 14-18 éves kora között fel szeretné keresni a vér szerinti szülőket?

Mi úgy ítéltük meg, hogy nem ez a kor a legmegfelelőbb a vér szerinti szülők felkutatására. Sokat beszélgettünk a vér szerinti szülők helyéről és szerepéről az örökbefogadott gyermek életében, és arról, hogy az örökbefogadás tényét hogyan kezeljük akár a gyerekünkkel való beszélgetésekben, akár a tágabb családban, környezetünkben.

3. Mit hoz a gyerek magával, és mit tudunk mi átadni? Hogyan nevelünk, kell-e, lehet-e egyáltalán nevelni, vagy nézzük csak, ahogy felcseperedik egy kisember?!

Nagy egyetértés volt, hogy a nevelés során saját értékeinket adjuk át, azt tudjuk adni, amik mi vagyunk, a gyerekek mintát követnek. Nyitott kérdéssel került a beszélgetés lezárásra: Hogyan lehet akkor egy  olyan identitást, amely az örökbefogadó szülőpár számára ismeretlen átadni, legyen az szláv, német, hottentotta (Dél-Afrikában élő nép), zsidó, vagy éppen cigány? Átadható-e, mennyire hiteles ebben a helyzetben az örökbefogadó szülőpár? Jó volt, hogy olyan család személyes tapasztalatait is megosztottunk egymással, amelyben az örökbefogadó szülő maga is eltérő etnikumból (ukrán, szláv, stb.) származó vér szerinti szülők gyerekeként nőtt fel.