Büszkén mesélhetem, hogy roma gyerekemnek kiütött a vére. Nagyon muzikális, a hangja mindenkinek felkeltette érdeklődését, a zene a vérében van. Alapvetően jó, vidám hangulatú, cserfes és mosolygós. A fenekét ritmusra riszálja, és folyamatosan énekel. A muzikalitás miatt a nyelvérzéke is egészen kivételes, mind magyar, mind az idegen nyelvek területén, és a matematika is közel áll hozzá (a zene és a matematikai készségek egymással szoros kapcsolatban vannak). (egy örökbefogadó)
Kicsit komolyabbra fordítva a szót, amikor arról beszélnek, hogy „kiüt a vére”a gyereknek, akkor jellemzően az alacsony erkölcsi értékekre, lopásra, bűnözésre való hajlamra gondolnak. Ha ilyen szemmel figyelünk gyerekünkre, és keressük, várjuk a jeleit a rossz irányú hajlamok megmutatkozásának, akkor bizony a gyerek el fogja fogadni, hogy ő egy ilyen hajlamú gyerek és akkor tényleg „kiüt a vére”.
Lapozzunk csak bele néhány gyerekpszichológiai könyvbe és nézzük meg, hogy a szülői visszajelzések hogyan alakítják a gyerek önmagáról kialakuló képét! Vekerdy úgy utalt rá: „önbeteljesítő prófécia”.
Nézzük meg egy példán keresztül a szülői reakció hatását:
„Örökbefogadott gyermekünk hazatér az óvodából néhány számunkra ismeretlen hajcsattal, hogy az bizony az övé. A nagypapa elmondása alapján a gyerek minden csatot begyűjtött az öltözőben, mondván, hogy az övé.”
Hogyan reagálhat a szülő:
[list type=circle_list]
- Azonosítja a lopásra való hajlamot, elsápadva elmagyarázza a gyereknek, hogy a lopás bizony nem helyes. A gyerek nem kérdőjelezvén meg a szülői megállapítást, azonosítja, hogy ő most lopott. Később az iskolában is hasonló esemény fordul elő, idegen ceruza, radír a tolltartóban, idegen póló nadrág stb., a szülők ismét kétségbeesésüknek adnak hangot, a gyerekben erősödik a tudat, hogy ő bizony lop.
[/list]
Nem kell ahhoz romának, de még örökbefogadottnak sem lenni, hogy az oviból néhány kedves tárgy a gyerek zsebében landoljon, és hazahozza. Érdemes ilyenkor érdeklődve meghallgatni a gyerek magyarázatát, mely rendszerint a gyerek szemszögéből ésszerű, elfogadható. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy ez nem a vérszerinti szülő hibája, és nem magyarázható a roma származással, rendszerint a gyermeki lét természetes velejárója. Nem kell nagyobb feneket keríteni egy-egy eseménynek, mint amekkora, finoman, abban a szellemben kell kezelni a helyzetet, hogy a gyermek természetesen nem lop.
Ez egy példa volt, de szólhatott volna egy iskolai egyesről, verekedésről, másik uzsonnájának megdézsmálásáról, vagy konkrét bolti lopásról, és még számtalan példáról, amit a vérszerinti, értelmiségi szülők gyereke is elkövethet.
Nézzünk egy másik példát:
„Hazafelé menet az iskolából egy első osztályos kisfiú közli, hogy szövegértés dolgozatot írtak és bizony szép teljesítmény tőle, hiszen csupán 7 pontot veszített. A beszélgetés során kiderül, hogy ezzel éppen, hogy csak hármast sikerülne szereznie, amennyiben osztályoznák a dolgozatot.”
Hogyan reagálhat a szülő:
[list type=circle_list]
- Szegény gyerek ilyen rossz képességeket örökölt, hát mit lehet mit tenni, ez van. Ezzel a gyerek megerősítést kapott, hogy ez a rossz teljesítmény is szép tőle, ezt örökölte, nincs mit tenni.
- Másik válaszlehetőség, hogy a szülő nem fogadja el, hogy az ő gyereke nem tud megírni egy szövegértést, mikor oly sokat mesélt neki, annyi történetet beszéltek át az elmúlt évek során. Elkéri, megnézi a dolgozatot, ugyan milyen hibákat vétett, mennyiben írható az a szövegértés hiányára, és mennyiben a szövegértési feladat írójának pontatlanságára, vagy éppen a szövegértés feladat megoldási rutinja hiányzik a gyerekből? Minden esetre közvetíteni kell, hogy nem szép teljesítmény egy ilyen gyenge eredmény, és igenis elvárás, hogy sokkal jobban teljesítsen és ehhez otthon meg is kapja a segítséget.
[/list]
A lényeg a szülői reakció, mely alapján a gyerek azonosítja helyét és szerepét a társadalomban, és a vele szembeni elvárásokat. Ha félünk attól, hogy „kiüt a vére” a gyereknek, és ezt a félelmünket nem tudjuk eloszlatni az örökbefogadás pillanatáig (lásd Váróterem), akkor ne adjuk meg ennek a lehetőségét, mert szülői aggályaink, a gyerek viselkedésére adott válaszreakcióinkon keresztül, félelmünk valóra válását eredményezheti.